Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Látod a holdat, a tavaszi csillagos eget?
Elterül s betakar, nyugalmat nyújt neked.
Látod a fejed felett a sok millió csillagot.
Ugyan ez van felettem is, csak nekünk ragyog.

Sok apró fényes pont,sok kis csodabogár,
Oly jó a képzeletnek mikor odafönt száll.
Lent itt a kopár földön,miért vagytok oly mesze?
Hadd emelkedjem közétek, lelki békémet keresve.

E föld már oly sivár, kihalt nekem.
Sok üres szemet látni, nincs már egy szikra sem?
E rohanó világban mi nektek az érték, a vagyon?
Vedd csak számba amid van, én lelkem el nem hagyom.

Megvethetnélek ahogy te megvetsz engem,
De nem , nem leszek féreg a saját szememben,
Ember vagyok én is, nem vagy különb nálam,
Ha jól esik rajta, rúgj belém csak bátran.

Nem félek már ,csak gép vagy semmi több,
A lelked hová lett? nincs már mi összeköt,
Míg a pénzed számolod, mások éhen halnak,
Megrögzötten félted, azt a csöppnyi hatalmad.

Tudd meg, a földi lét, zsarnok, rabja lettél.
Pedig ha álmodnál, felülemelkednél.
Keresd a valódat,”vajon tényleg ez vagyok?”
S kiálts, ha látod már, mi benned is ragyog.