Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Az ősz lopva lehelt csókot a tájra,
mint kislány az ablaküvegre,
hogy otthagyja nyomát pirosló szája,
és hajába simítson új szerelme.

A hegygerincen még zöld a fa ága,
később öltözik bronzszínűbe,
vár még, ahogy türelmes asszony vágya,
mikor szülöttjének kell mesélnie.

Fűszálakon már tücskök nem zenélnek,
s dombok mögül később kél a Nap,
de lombokon aranyló fények égnek.

A levelek mind kosztümöt cserélnek,
majd ledobják magukról megunt
rongyukat, kapuja elé a télnek.

Átírt: 09. 26.