Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Mikor még minden volt a semmi,
És senkinek nem volt hova menni,
Mert tér nélkül nem létezik a hova,
Idő nélkül értelmetlen a tova.

De már maga által létezett az Isten,
És hitt a magába vetett hitben,
Kinyújtotta karját, a semmit markolta.
Tán maga sem tudta, hogy épp a világot alkotta!

Kezeivel gyúrt megannyi hatalmas golyót,
És maga köré rakta a milliárdnyi bolygót.
Ezeknek önkényesen egy- egy nevet kioszt,
Te vagy a Föld, s ím az ember mely majd lassan kifoszt.

A kegyet, az ember mit csaléteknek kapott; a tudatot,
Nem becsülte többre, mint kiszáradt szivacsot.
Van itt még teendő, több mint elegendő, s szomorkás
A vénséges bolond bolygóközi pályamunkás.