Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Mintha egy pók figyelne a dombok közül,
s vékony lábai lennének az utak,
testében folydogál egyetlen érként,
falu közepén a kis Csernely-patak.

Magasba nyúlnak a páraszakadékok,
mélázva nyújtóznak el a völgy fölött,
bükkfák és fenyők susogva dúdolnak,
s bent fakopács kopog a tölgyek között.

A Betyár-kúthoz már ritkán téved ember,
régmúlt időkben Vidróczki ott pihent,
öregek olykor még arról meséltek,
a Sturmann-kastélyba vacsorázni ment.

A csevice helyét most bokrok takarják,
vize elszökött, ahogyan az évek,
nincs már forrás, ahol fehér ló ivott,
csak legenda maradt, s falusi vének.

Eltűnt a bánya, helyén szemétdomb ásít,
az akácos nyáron még illattal üzen,
olyan szép most is, amikor virágzik
vagy hópihék ülnek az ágain el.

Csak néhányan tudják, hol is volt a lőtér,
és útközben édes szamóca terem,
hogy a gólyák tavasszal visszaszállnak,
s őzek futnak át este a réteken.

Kevesebb az ember, kivágják a fákat,
az Uhu is távolabbra költözött,
de ez a község trónol templomával
szívem közepén, minden emlék között.