Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Őrizlek, mint örökmécses a fényt,
hordozlak, mint óceán a habjait,
mint a rab, ki megszolgálta láncait,
a részemmé váltál, de szeretsz-e még?

Mindhiába múlt el megannyi éj,
és virradt újabb értelmetlen hajnal,
oly gyatrán harcoltam én önmagammal,
időfátylam megperzselte a remény.

Sejtheted-e mennyire szeretlek,
hogy átjárod minden kis gondolatom,
kéretlenül mindenem neked adom,
s alamizsnádért szüntelen kereslek.

Ha tehetném, szívem ketté törném,
neked adnám, hogy érezd mit élek át,
hogy együtt éljük meg e ritka csodát,
örök szerelmet a halandók földjén.