Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Sorsával lassan megbékél az ember,
mikor sietnie sehová nem kell,
ha már léptei mind nehézzé válnak,
s messziről integet az ifjúságnak.
Elmerengve figyeltem anyámat.

Fércelt, foltos, kopott kabát az élet,
rövid, mert elszabták az egészet,
kurta ujjú, a gombja is leszakad,
és rájövünk, hogy zsebei lukasak.
Elmerengve hallgattam anyámat.

Szerte gurulnak mind az álomképek,
egyre-másra fogynak a remények,
az imáink már nem magunkért szállnak,
azokért, kik majd a szívükbe zárnak.
Elmerengve áldom az anyámat.