Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Falevél még nem zizzent az ágakon,
de már csalogatott a márciusi Nap,
hát felvettem gyorsan a kabátomat,
és magányomat otthagytam az ágyamon.

Nem tudom miért és mit is kerestem,
arcomra kiült a vidámság, mint régen,
még gyerekkoromban karácsony éjjel,
amikor ajándékot kutattam, lestem.

Angyalföld kocsiszín - hívott a tábla -
a megálló néptelen volt, tavaszra várt,
néhány veréb ugrált a síneken át,
csak egy ember bóbiskolt villamost várva.

Leültem ott a hajléktalan mellett,
az ég kékjén megjelent Gertrúd alakja,
s domonkos apácák fátyolos hangja
lebbent a széllel, ameddig várnom kellett.

Fent tatár paták rúgták a felhőket,
lent a férfi sorsáról kezdett mesélni,
- tíz éve már, hogy alig tud megélni –
jelen és múlt képei ráztak kettőnket.

Méláztunk, hagytuk a perceket múlni,
majd elindultunk a város szíve felé,
és az angyalok könnye lábunk elé,
cseppekbe burkolózva elkezdett hullni.

Adrienn
2009. július 28.