Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Lassan ült el a viszály, s az apostolok
Egymást nyugtatva morgolódtak.
Tiétek már minden, mit én tudok,
Rátok bízom e kegyetlen világot.
Testem e kenyér miből ettetek.
Vérem e bor miből ittatok.
Szellemem járja át agyatok,
Nem tehettek mást, mit én akarok.

Amikor elcsitultak, s már nem felelt,
Péter, János és Jakab,
Megjelent a fény a felhők alatt.

Imé az EMBER!
Sóhajtott,
Ki elfáradt,
Ki csalódott,
Ki elbukott,
Ki lázadott.
Kit küldetése végén,
Az isten is elhagyott.

Isteni szellem megteremtett,
a küldetés vége kegyetlen lett.
Megtettem mindent mit e test
megtenni képes,
a szellem hatalma itt véges.
Pusztuljon hát e test, sorsa ez.
Szelleme viszont többet tehet.
Emelkedjen fel a fellegekbe
Hirdesse büszkén: ki hisz benne

Az ember sorsa
Hogy elfárad,
Hogy csalódik,
Hiába lázad,
Néha elbukik.
De van egy hely, egy ország,
Hol felszabadult lelkét
Érdeme szerint, megjutalmazzák.