ArtPoéta Irodalmi és Művészet Portál

A kezem indul, hogy
Megtalálja Édes, a kezedet.
Az ajkam nyílik, hogy
Megcsókolja lágy ajkadat.
A szemem Téged keres,
Téged vár minden porcikám,
Kit érdekel most,
Az, hogy nem lehet!

Utánad küldöm a szelet,
Halk susogással a füledbe
Ö súgja örökké, hogy várlak,
Hogy a szívem nagyon szeret.
Megkérem a napot, hogy
Aranyló sugárral írja a porba,
Minden lépésed elé:
Míg élek nem feledlek.
Megkérem a holdat, hogy
Süssön be éjjel ablakodon
És álmaidba lopja be
Mily szépségesen szép e szerelem.
Majd a csillagok felé
Száll könyörgő sóhajom,
Ha felnézel az égre,
Ragyogják feléd, hogy
Csak Rólad álmodom.
S kérem a levegőt,
Mit beszív édes tüdőd,
S kérem a vizet
Melyet ajkaddal érintve iszol,
Kérjék meg belülről a testedet,
Hogy jöjj el, mert szeretlek.

Kérem a fényt,
Arcom vetítse eléd,
Hogy lásd, ha Rád gondolok,
Rajta boldog fény ragyog,
S csak néha vált búsra,
S hogy miért? Azt Te tudod!
És a fák kérésemre
Megszólalnak majd,
És mondják ily szerelem előtt
Meghajolni nem szégyen.
S kérem a föld alatt,
S a föld felett élő
Minden állatot,
Követül hozzád elmenjenek,
Igaz szerelmemről Neked
Hitet Ők is tegyenek!
Menjen az Őz, hogy
Szelíd karcsú testét látván
Tudd mily szépen, szeretlek.
Lábaidhoz heverő kutya
Mutassa meg neked
Hogy mennyire feltétel nélküli
A bennem élő érzelem.
A rigó lágy dallal zengjen
Szerelmes, dalos verseket.
A nyuszi bújjon félve hozzád
És súgja meg,
Mennyire vágyom érintésedet.
S e furcsa sereget
Az elefánt zárja be,
Hatalmas állat! Hajtson térdet!
Hajtson fejet! Hogy lásd
Mint Istent! Úgy szeretlek.
S ha Ők sorra mind
Nálad jártak, akkor talán
Megindul majd szíved
Felém ki sem hatalmas
Sem erős nem vagyok,
De úgy szeretlek,
Hogy majd belehalok.