Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Egész télen csak a tavaszt vártam,
a rügyfakadást szívemből vágytam,
attól talán majd szárnyra kaphatok,
addig unottan nyugtázom a napot.

Sorok közé bújtam minden elől,
kérdezni sem akartam senkiről,
csak betűkkel babrálni szótlanul,
de sűrűn bekopogott Kell nagy Úr.

Minden hét hátamra dobta terhét,
félve engedtem be vak szerencsét,
nálam magából máris kifordult,
méregfoga csontommal csikordult.

Robinson Crusoe mása lehetnék,
úgy szigetemről el se mehetnék,
kivárhatnék legalább négy tavaszt,
esetleg meghúzhatnám a ravaszt.

Március van és most tartok attól,
hogy télbe menekülnék a Naptól,
veszett kutyaként üldöz a magány,
hogy torkomnak essen, csak arra vár.