Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Halványlila fátylát takarja ránk,
nyugodni hív a tavasz esti égbolt,
megpihennék én is már alatta,
s feledném, hogy mindenem tiéd volt.

Ha Bad Aussee tavához elmennék,
és megnézném a hósipkás Alpokot,
mindenütt már csak zarándok lennék,
ahol mi együtt voltunk boldogok.

Dermedt vágy gubbaszt, vacog szívemen.
Hová lett az a nagy, izzó szerelem?
Néha még felrémlik a lényed alakja,
de egy felhő gyorsan magával ragadja.

Égess el, dobj ki minden képet!
Öleld csak azt, ki a helyembe lépett,
keress nála újabb, édes menedéket,
s takarja halványlila köd emléked.

2009. 06. 14.