ArtPoéta Irodalmi és Művészet Portál

Félek a dörgéstől, mondta a fiatalasszony, miközben gyermekét magához szorítva az ablakhoz ment és gondosan bezárta.
A férj… nyugodtan és kissé kioktatóan mondta: ha már hallod, akkor nem lehet baj… és elkezdte magyarázni a hang és a fény terjedési sebessége közötti különbség lényegét,.. közben nyugodtan kihúzta a falból a világvevő csatlakozóját.
A nő megsimította gyermekét és halkan suttogta a fülébe; ne félj! itt vagyunk veled.
A gyermeknek esze ágában sem volt félni, olyan jóízűen aludt.
- Teltek- múltak az évek és ha zivatar borította fel, a békés vasárnapi délután rendjét, mindig ugyanaz a párbeszéd zajlott le a nő és a férfi között: „félek! ha hallod a dörgést, akkor nem lehet baj, mert már becsapott valahol. A hang később ér ide.”
- Persze, persze, gondolta az asszony. De eszedbe sem jut magadhoz szorítani, hogy érezzem azt, hogy biztonságban vagyok?.. mert itt vagy mellettem?...........
- Soha nem mondta ki ezeket a gondolatokat.
- Végül is eljutottak ketten az öregkor pereméhez, nem tovább, mert a férfi egyik napról a másikra fogyni kezdett.
- A szép környezetben lévő szanatórium, orvosa szelíden mondta az asszonynak; legyenek minél többet együtt!
- Hétköznapokon együtt üldögéltek a szép parkban, hétvégenként a férfi kapott kimenőt, hogy otthon lehessen.
- Az a május, rekkenő meleggel kezdődött.
- Péntek éjjel hatalmas zivatar tört a városra.
- A csontig soványodott férfi odament az ablakhoz,… becsukta, majd átölelte a feleségét és megkérdezte; nem félsz?
- Nem,- felelte elfúló hangon az asszony, -nem, mert itt vagy velem.
- A férfi gondosan betakargatta a feleségét és megcsókolta.
- Az asszony nyugodtan elnyújtózott, félálomban a fiatalságára gondolt, amikor még a férfi csókolta meg először mint most is,……. és végre kimondta azokat a szavakat amire egész életében vágyott. - Boldog volt. Isten tudja, mikor volt utoljára boldog?
Reggel, amikor már túl sokáig kevergette férje feje fölött a kávét és a férfi nem ébredt fel,… megérintette a takaró alól kikandikáló lábát…. Az asszony óvatosan betakargatta a kihűlt testet… és soha nem tapasztalt békével, nyugalommal, hívta az orvost……

A kerthelység asztalainál jókedvű társaság köszöntötte a felkelő napot.
Ünnepelték az előző esti sikerüket, az első közös sikert.
A csapat legfiatalabb tagja mintha elkülönülten ült volna a többiektől, látszott rajta, hogy csak testileg van jelen. Barátnője finoman kibontakozott az „épphogycsak” ölelésből halkan a fülébe súgta, hogy mindjárt jövök, finoman homlokon csókolta, és eltűnt a mosdók irányában.
A srác mintha tudomást sem vett volna róla, csak ült gondolataiba merülve.
A bejárat felöl mezítlábas cigánylány közeledett rózsákkal, mögötte egy öregasszony.
A fiú elvett egy szál rózsát és kérdés nélkül kirakott az asztalra egy ezrest. Az öregasszony
elrakta. Majd megfogta a srác kezét, finoman kibontotta az ökölbezárt ujjak közül a már majdnem elkékült hüvelykujjat, és végigsimított az izzadt tenyéren.
A fiún furcsa borzongás futott végig tetőtől talpig. Ilyen puha finom érintést még soha életében nem tapasztalt, felnézett és a ráncok közül egy meleg barna szempár simított végig az arcán. Az öregasszony beszélni kezdett, nagyon halk kellemes bársonyos hangon. –Egész életedben sikerekben lesz részed, bejárod a világot, soha nem hibázol, soha nem tévesztesz….
azaz… csak egyszer.- Mondta még halkabban.- Amikor hibázol, akkor meghal az, akit a világon a legjobban szeretsz, vagyis akkor hibázol, amikor meghal az, akit a világon legjobban szeretsz. Elengedte a fiú kezét és végig simított az arcán. Elcsoszogott.
A srác utána nézett az öregasszonynak, és nem hitt a szemének és a fülének; az öregasszony keze koszos, repedezett volt, piszkos ápolatlan körmökkel, és a hangja rikácsolva hasított a fülébe; tenyerében a jövője, ki akarja megtudni a szerencséjét?
A mosdó felől közeledett a barátnő, a fiú megrázta magát, egy gyors mozdulattal a rózsát a társaság egy éltesebb hölgy tagja elé hajította, majd köszönés nélkül távozott.
A lány kővé dermedten állt, semmit nem értett, csak a sírás fojtogatta.
Siker, siker, siker a világ minden táján. A férfi soha nem tartozott egy társulathoz sem, előadás előtt és után senkivel sem beszélt, érintkezett, furcsa magányos figurája volt ennek a fényes, hangos éjszakai világnak.
Furcsa és megmagyarázhatatlan érzés nyomasztotta; mikor gyakorolt mindig tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit csinál jól és rosszul. Tökéletesen érezte a lapokat a kezével és azonnal tudta, hogy hol követte el a hibát, amikor a lapok ezerfelé robbantak a levegőben.
De a színpadon olyan érzése volt mintha nem ő csinálná a produkciót. Úgy nézte a kezét, mintha valaki a háta mögül átkarolva helyette bűvölné a lapokat.
Sokszor érezte, hogy a lapok szinte a fizika törvényeit meghazudtolva, a levegőben meg-megállva maguktól találnának a bal kezébe.
Hosszú - hosszú évek óta nem szeretett senkit, és gondoskodott róla, hogy őt se szeresse senki. - Ehhez megvolt a tökéletes forgatókönyve, ebben sem hibázott soha, igazi vérbeli bűvész volt.
Egy előadás után, ahogy éppen a szállására tartott, a zebrán elütötte egy autó.- Látta hogy közeledik, de már nem tudott cselekedni. - Vagy 30 métert repült; hason fekve landolt és homloka hatalmasat koppant az aszfalton. Elsötétült előtte a világ.
Jó reggelt! Hallotta a halk tiszta bársonyos hangot, de nem nyitotta ki a szemét, nem akart tudomást venni arról a furcsa édes szinte ismeretlen borzongásról, ami végig futott az egész lényén. Naa, elég volt a lustálkodásból, és egy finom puha kéz simított végig az arcán, érezte, hogy gyengéden átkarolja valaki és szelíd erőszakkal fel akarja ültetni az ágyban.
Meg akarta keményíteni magát, vissza akart térni a magányába, a biztonságába, de nem ment túlságosan is váratlanul érte a hatás, és túlságosan is mélyen volt belé ívodva az elfojtott vágy valaki után. Engedte, hogy felültesse a hang és a kéz tulajdonosa, érezte az illatát és érezte a nőt ahogy átkarolja és finoman alig észrevehetően hozzá ér a melle.
Kinyitotta szemét. Na végre hallotta és egy barna szempár nevetett rá;- ugye nem akarja, hogy a hátamon cipeljem ki a fürdőbe? - Mondta a csinos vékony ápolónő és gyorsan homlokon csókolta a férfit de rögtön bele is pirult mert mindketten érezték, hogy ez nem amolyan kedveskedő, öregasszonyoknak és gyerekeknek járó puszi volt.
Az egész napjukat együtt töltötték a korházban, beszélgettek, meséltek, nevettek, felszabadultan. Szerelmesen? A férfi nem mert egy pillanatra sem egyedül maradni. Félt. Félt a gondolataitól, félt magától.
Este mikor a nővér újból munkába állt elköszöntek egymástól, másnap reggelre találkozót beszéltek meg. A férfi egy piroskirályra írta fel a telefonszámát és a címét. Hosszú percekig tartó forró csókkal búcsúztak, mindkettőjük szeméből kicsordult egy – egy könnycsepp. A két könnycsepp szájukban egybe olvadt.
A fellépésre aznap este is a megszokott időben érkezett. Öltözőjében pontosan úgy végezte az utolsó próba gyakorlatokat, mint máskor de most nem rontott, mint máskor.
Az utolsó mutatványáig minden a legnagyobb rendben folyt, tökéletes kivitelezés, taps……
Az utolsó trükk; szélesre tárt karokkal indítja a jobb kezéből a lapokat és azok szépen, rendben megérkeznek a bal kezébe. Egyszer, taps. Kétszer, taps. - Nem ura a mutatványnak a lapok maguktól repülnek egyik kezéből a másikba. - Háromszor, taps. - Abba kéne hagyni! - Négyszer,….a lapok szinte megállnak félúton, egy kicsit lebegnek, aztán egyszer csak szétrobbannak hangtalanul, de ő hallja a robbanást. A lapok lehullnak a színpadra. Ám egy mindnél magasabbra repül, táncol fönt a reflektorfényben, aztán lassan kezd aláhullani, majd felgyorsul és tompa puffanással ér földet. A közönség először néma csendben vár, majd mégis kirobbanó tapsviharral jutalmazza nagy bűvészt.
Ezt ő már nem hallja, rohan a kórházhoz, átverekedi magát a kordonon, tűzoltók, mentők rendőrök között furakszik…… a negyedik emelet egyik szobájának nincs fala……...
A tömeg gyűrűjében egy letakart női testet vett észre, a fekete fólia alól egy fehér finom kéz lógott ki, görcsösen szorítva egy kártyalapot.