Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Gyomorszájon rúgott…

…az Élet és a Barátság is,
mert ápolni már fáj,
jobb egy kaktusz, azzal kevesebb a gond,
mint egy élő-lénnyel,
ki napi vizet igényel
napot és fényt,
kedves szót vagy kapálást a gyökereinél,
esetleg nyírbálást a vadhajtásainál.
Por-cug-hamu és kátrány,
az élet maradt újra Merda egy canis által,
ki többet ér, mint egy homo sapiens léte, elméje, kedvessége,
aggódása és közelsége.
Nem kívánom ezt az érzést senkinek sem.

Hiába mentem…

…ajtót s ablakot nyitni, kinézni a külvilágra,
Mert a belső tér már nem volt nekem elég tágas.
Még ha az ember a csodát magában is hordozza,
Vonzz a másik belső érzékenysége,
Lelki mélysége
Kreativitása,
Esetleges nyíltsága,
Őszintesége,
Ha a másik hagyja, hogy a múltja gúzsba kösse.
Hiába a szeretethiányossága.
Vágyódása, ha a Múlt kénköves karma
Magához ragadja
És inkább falakat épít,
Mintsem bontana.
Merne, de még sem,
Mert a Félelmet és Múltat hagyja
Urának.
Egy mód lenne csak,
A Szeretet,
De ezt bevállalni, sajnos igazi Erő
És Bátorság kell.
Ennek kéne az alapnak lennie,
Ehelyett az ember
Mércéket állít fel, mert fél,
Mint egy sarokba szorított
Nyüszítő kiskutya,
s rúgva harap.

Felrémlik előttem egy vasútállomás,
ahol egy idős ember
kutyájával együtt a vonatra várt.
A magány két oldalról karolta,
talán szomszédja se volt,
csak ez a kölyök vizsla,
akit még nem gyötört meg a sors.

A bácsika leült egy padra,
s ebének a következő jó tanácsot adta.
- No, aztán ne kíváncsiskodjál! -
Látszott, hogy rendesen etette,
egész nap jó modorra nevelte,
de a kutya félreérthette a pedagógiát.
Egyfolytában barátkozott,
mindenkihez odafutott,
buzgalmával el is nyerte a szimpátiát.
Nem akart ő kéregetni,
csak a szatyrokba belelesni,
az emberek viszont félreértették a kutyát.
Gazdája a fejét csóválta,
kutyája a farkát,
az utazók meg mosolyogtak,
s a peronon végig, egy falatot ledobtak.
Senki sem figyelt az öregre,
pedig ő ismételte rendre
- A kíváncsiság egyszer bajt hoz a fejedre! -

2009. 02. 24.

Hallgatom az esőcseppeket.
Úgy koppannak le
a hetedik párkányán, mint
temetésen a komor léptek.
Egy csoporté fürgébb,
talán elkéstek...
Mások komótosan lépnek,
itt-ott szélen elfut egy gyerek.
Amott virágot visznek
egy sírra, léptük más,
nem akasztja zokogás.
Beúszik a sírásók moraja,
megcsúszik egy csizma...

Mint egy márciusi sírkert..
Pedig ez a külvárosi rész
Újpest, s e gyászzenét
suhogó autókerekek és
a tizennégyes villamos
kattogása töri meg.
Nincs más hang órák óta,
a szomszéd sem dalol,
talán ő is ázik valahol..

2009.03.05.

Add a kezed, megtartalak,
Fogd a kezem, tarts meg!
Ne engedd hogy elhagyjalak,
S ha küldlek, ne halld meg!
Hazudd nekem azt, hogy szeretsz,
Olyan édes ez a méreg.
Önts tele még egy poharat!
Hadd legyek ma részeg...
Hogyha látnál józanodni
És nem lesz kedved már hazudni,
Csak add kezed, hogy megtartsalak,
Fogd a kezem, s tarts meg!

2009.02.23.

Dallamokat dúdolgatok,
szertelen szellő
repíti reményem,
lángoló légvár lett
boldog, balga békém,
vajúdó villámok vihognak
megriadt szívem menedékén.
Tovatűnt tavasz
illatát iszom,
ábrándos, árva álmaim
panaszosan, porban pörölnek,
nyögő nyűg, sikoltó sors,
hirtelen új dallá szelídülnek.

2009. 05. 03.