ArtPoéta Irodalmi és Művészet Portál

Lezártam a múltat, hogy már ne fájjon,
hátrahagytam tucatnyi széles álmom,
lelkembe csend, majd a béke költözött,
s egyedül ünneplem egy függöny mögött.

Vörös a brokátja, mint szívem vére,
nehéz szövetként takar álmom bére,
selyem, érintése lágy és kellemes,
bár mindegyik vágyam nem is volt nemes.

A függönyön túl valakik még várnak,
talán jók, de talán rosszak az árnyak,
s a jövőm ott van a másik oldalon,
jelenem pedig velem e színpadon.

Nem tudom meddig állok még meredten,
kenyerem javát lassan már megettem,
de a szívem mégis csak arra vágyik,
szakadj brokát, szerelem égj halálig!

Csak Neked

Megkaptam fontos üzeneted
E sorok mögött olvastam,
Nos, értettem szép igeidet,
S őrzöm őket magamban.

Lobbanjál te csak nekem,
Értetted velem versed,
Rakj össze, és mi ketten,
Indulunk, add a kezed.

Hogy szeretem e szép szíved,
Majd mutatom csak neked,
Örökké leszek már híved,
Ha akarod, hozzám szegődsz.

Bár szirmokból csak állok én,
Szőnyeget terelek neked,
Lépegethetsz rajta bátrán,
Tartalak ottan szívesen.

Menjél te csak nyugodtan,
Előbb mégis csatlakozom,
Menjünk csak előre vígan,
Te leszel végre almomban.

Fülledt nyári éjszaka hevíti testem
Tóparton sétálva vágyik szívem egyre
Csendes tájon fürkésző szemek
Megkopott emléket ragad képzelet
Foszlányként jöttek
S tisztábbá sejlenek

Rejtőzni kénytelen mély homályban
Vélt s való érzelem
Tartottak fogságban
Utazás várt rám jelenből múltba
Titkolt ábrándok, válhatnak valóra

Távolról érintő hiú remény
Szálló években élvezni életet
Barátok legyünk-e
Tudva több nem lehet
Közel lenni hozzá s mégis oly távol
Csókjával tüzeljen
Ragadna el Ámor

Mikor s hol, hirtelen megesett
Mit se számít már
Vonzalom támadt, mint szeretet elveszett
Reá nézek s vadul lüktetek

Érzed boldog sejtve nem veled
Érintése álom
Mi folyvást szüntelen
Eltitkolt szavak rejtik mit ő jelent
Mellette lennél, megvetve életet
Utad tán nehéz
Vele időtlen szenveded

Megvalljam-e neki félve végzetet
Mosolygó énjével beérni képtelen
Dupla vagy semmi
Tétként életem

Fantázia játéka hol örömmel vár
Szavakat ajkamnak fecsérelni kár
Mi lett volna ha
S szól a lélek
Jobb így neked, mert ilyen az élet
Könnyező szemekkel
Találnék rád végre

Végtelen időben választ keresve
Halk hang mi hoz
Vissza jelenbe
Szint vallani késztet
S kétségektől gyötörten
Önmagam elhagyva kísért félelem

Boldogan élek vagy érte epedek
Kölcsönös-e érzés, biztost se vélhetem
Levelet hagyok, remélve eljöhet

Hátrálni képtelen csak ő számít
Egy választ kaphatok
Szívem erre áhít
Újbóli kérdés régi dilemma
Szólni se hagyott
Nézett rám ragyogva
Teljesül tán, mit régóta vártam
Csillagok fényében, csókként jövő válasz.

Most lefekszem és behunyom a szemem,
hagyom, hogy kinyíljon szebbik világom,
hol bátran andaloghat hű képzeletem,
s magamat is sokkal boldogabbnak látom.

Belül egyszerűbb, világosabb minden,
fekete árnynak nem legyeznek körül,
ezernyi fény csillan, ígéret varázslat,
játszom és elhiszem nem vagyok egyedül.

Kigondolom a kérdést majd a választ,
nem kell félnem, hogy bárki is kinevet,
egyszerű szavakkal bélelem ki álmom,
s csupán egyetlen szó mindenre felelet.

Most lefekszem és behunyom a szemem,
ringatom magam reményem nyugágyán,
jöttöd a takaróm, magamhoz ölelem,
fejem alatt tiszta bizalmam a párnám.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de fegyvert kezedbe nem adok.
Ölj meg engem puszta kézzel,
haldokoljak ölelésben.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de mérget kezedbe nem adok.
Ölj meg engem csókjaiddal,
fuldokoljak ajkainkban.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de tüzet kezedbe nem adok.
Ölj meg engem égő vággyal,
haldokoljak mámorában.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de ollót kezedbe nem adok.
Ölj meg engem harapással,
ne lehessek soha mással.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de nyilat kezedbe nem adok.
Ölj meg engem két szemeddel,
ragyogásuk hamvasszon el.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de ásót kezedbe nem adok.
Ölj meg engem szerelmeddel,
testem testeddel temesd el.

2010. 03. 06.

Mint mocsárba tévedt ki kétségbeesetten küzd,
De minél jobban erőlködik annál mélyebbre, süllyed,
Úgy dobtam eléd ezeket a verseket és dalokat,
Még egyet és még egyet hátha,
De lassan elnyel a közönyös csönd mocsara.

Véresre dörzsölte hiányod a lelkem,
bilincsemért, ó mennyit küzdöttem veled,
talán azt akartad mindörökké fájjon,
kínok közt szenvedjek, ha elveszítelek.

Bűnhődtem eleget, ne büntesd már tovább,
esztelen óhajom szédült kapzsiságát,
a mindent vagy semmit én már nem akarom,
elég lesz ha érzem szíved forróságát.

Évszakok kajánul néztek végig rajtam,
remegve kutattam melyikben jössz felém,
de eltűntél mint nyom a homokviharban,
és csak porral fújta tele szemem a szél.

Itass meg ajkadból, végre adj egy kortyot,
ostobaságomért ne vond meg kegyelmed,
te sem hihetted, hogy útjaink szétválnak,
s eltudod dobni majd végleg e szerelemet.

Ülök a villamoson, mely
átsuhan velem az alvóvároson
utak, terek vonulnak el sorban,
üres – kihalt mind,
csak a szél jár, mint zizzenő fuvallat
mely megmozdít néha
egy lehullott gallyat.

Borzongás fut végig a kihalt utakon,
s a hűvös éjbe alig láthatón,
fehér pamacsként lehelik ki lelküket
a sötéten ásító csatornaszemek.

Megriadt árnyak raja kószál,
fényfürtökben fürdik a sok bogár,
puha léptű gyilkos sárga szeme villan,
a durva zajra lomhán elillan.

Utcai lámpák villannak sorra fel,
fény és árnyék játéka lep meg,
Váltakozva, mint létemben
öröm és fájdalom örök szövetségben.

Kattog sínen a kerék
mint órában a percek,
a sötétbe búvó világ
álmosan reszket.

A monoton zajban rádöbbenek,
mint kiszáradt folyómederbe vésett évezredes üzenet,
bukik fel génjeimbe kódoltan
az érzés, hogy megkeresselek.

Még nem találtam Rád!
Még nem voltam Veled!
Csak tudom, vársz rám,
csak még nem láttál meg.

Sorsomba égetve várt rám,
hogy elvigyem Neked
a titokban rámosztott üzenetet:
Nem vagy egyedül,
itt vagyok Neked!

Szavam szakadt, hogy mondanám,
és megbénult nyelvem nem forog,
hangszálaimnak zengő baritonján,
csak halk dadogás ácsorog.

Pedig volna annyi minden,
mit látásod agyamban megfogan,
s néma imában hullik szépen,
hasonlatok tolongnak hangtalan.

Indul a toll a szűz papíron,
s sorjáznak szépen a betűk,
lelkendezve, s így lett életük.

Mint néma, bízom sorsom rájuk.
Követül küldöm őket eléd,
beszéljék, el mit szóval nem tud,
egy szegény szerelmes legény.

Lesz benne varázs, meg tündér,
meg álom, csillognak majd
a szép hasonlatok, szemedbe
könnyet könnyen lopnak,

s te hiszed majd, mert hinni akarod.
Rólad szól itt minden strófa,
a betűk játéka tükröt tart eléd,
szemed egy tó tükrében csillog,
s illatoddal virágzik a rét.

A kezem indul, hogy
Megtalálja Édes, a kezedet.
Az ajkam nyílik, hogy
Megcsókolja lágy ajkadat.
A szemem Téged keres,
Téged vár minden porcikám,
Kit érdekel most,
Az, hogy nem lehet!

Utánad küldöm a szelet,
Halk susogással a füledbe
Ö súgja örökké, hogy várlak,
Hogy a szívem nagyon szeret.
Megkérem a napot, hogy
Aranyló sugárral írja a porba,
Minden lépésed elé:
Míg élek nem feledlek.
Megkérem a holdat, hogy
Süssön be éjjel ablakodon
És álmaidba lopja be
Mily szépségesen szép e szerelem.
Majd a csillagok felé
Száll könyörgő sóhajom,
Ha felnézel az égre,
Ragyogják feléd, hogy
Csak Rólad álmodom.
S kérem a levegőt,
Mit beszív édes tüdőd,
S kérem a vizet
Melyet ajkaddal érintve iszol,
Kérjék meg belülről a testedet,
Hogy jöjj el, mert szeretlek.

Kérem a fényt,
Arcom vetítse eléd,
Hogy lásd, ha Rád gondolok,
Rajta boldog fény ragyog,
S csak néha vált búsra,
S hogy miért? Azt Te tudod!
És a fák kérésemre
Megszólalnak majd,
És mondják ily szerelem előtt
Meghajolni nem szégyen.
S kérem a föld alatt,
S a föld felett élő
Minden állatot,
Követül hozzád elmenjenek,
Igaz szerelmemről Neked
Hitet Ők is tegyenek!
Menjen az Őz, hogy
Szelíd karcsú testét látván
Tudd mily szépen, szeretlek.
Lábaidhoz heverő kutya
Mutassa meg neked
Hogy mennyire feltétel nélküli
A bennem élő érzelem.
A rigó lágy dallal zengjen
Szerelmes, dalos verseket.
A nyuszi bújjon félve hozzád
És súgja meg,
Mennyire vágyom érintésedet.
S e furcsa sereget
Az elefánt zárja be,
Hatalmas állat! Hajtson térdet!
Hajtson fejet! Hogy lásd
Mint Istent! Úgy szeretlek.
S ha Ők sorra mind
Nálad jártak, akkor talán
Megindul majd szíved
Felém ki sem hatalmas
Sem erős nem vagyok,
De úgy szeretlek,
Hogy majd belehalok.