Tükör Irodalmi és Művészeti Portál

Rejtély vagy nekem, kérdések halmaza,
ki nem mondott szavak gyűjteménye,
vibrál és cikáz, kérdőjelet rajzol,
megfejtést váró rejtvényed az égre.

Mágnes vagy nekem, drága Sinanshao,
ösztönös vágyak ősi iránytűje,
hatalmas erőkkel vonzol magadhoz,
s darabokra törten hullok meződbe.

Tenger vagy nekem, bajjós és távoli,
kalandvágyamnak ismeretlen vize,
hullámaidban örökre veszhetek,
vagy partodon perzsel szerelmünk tüze.

Karmám vagy nekem, boldogságom álma,
most útnak indulok a fellegekbe,
palackpostámat magam után hagyom,
ha túl messze jutnék el képzeletbe’.

2011. 10. 04.

Beléd szöktem, hogy meglopjalak,
pedig nem voltál nő,
csak anyányi vonzalom,
életen át tartó, pillanatnyi magányomban,
kinek lelkén rajta fekszik az ösztön.

Akaratlan rontottál meg,
hisz már a tétova gondolat is gyaláz,
s míg elfordultál,
agyam fájdalomtesteddel szeretkezett.
Gyötört, hogy csak Te vagyok, s nem Mi.
Egy akartam lenni.

Nem ösztön volt, megmunkált egymásra találás,
de beteg a Mindenség,
mi szépséget lát,
két sors által lemeztelenített tünethordozó
hús-vér, csontig hatoló elmenászában.

Mielőtt még fájt volna a tény, felnéztél,
a pillanat véget ért.
Megszokásból tovább titkolóztunk,
s én beleszomorodtam illatodba,
mit lelkemen felejtettél.
Szeretődből átmenet nélkül lettem magzatod,
mi leélte pillantásodban életét.

nő vagy, nyakamba csimpaszkodó szelíd nehezék
– ki kereszthuzatot csinál lelkemben a nappali és a kisszoba között –
kortárs (pénz)költő asszony, megfejtett, egyszerű menedék

líra, epika, lárma – ily hármas hangzat szemlehunyásig
– kit lélekben szánok, s testben magamra erőltetek – hogy
legyek a társa, fakó ajzószere, mit vadul ránt sekélyes magába, cibál az ágyig

szeretlek! légy most te a domina, a dráma és az örvendő szemtanú
míg engem kihasznál a hiábavalóság, s végleg megköt a mélabú
legyek most szajhád s ne mestered
legyek a gyermeked, legyek a gyermeked!

Vágyaink lángjaiban égünk,
homlokunk lebenyén pezseg a lét,
olyankor nincs félelem,
remegésünk adja mindenét,

s eme izzásban keresve a boldogságot,
ahová csak lebegni jöttünk,
kéjünk hullám-tengerében úszva,
már csakis egymással törődünk.

Adj Uram ebből még!
Szabadítsd fel mellkasunk!
Míg bennünk ég a tűz,
addig oly őszinték vagyunk...
Nyögve, zihálva tör utat a sóhaj,
vadságunkban nincs szemérem -
s ezekért a röpke percekért:
mint a kérész. Születtem és éltem.

Adj Uram ebből még!
Könyörögve kérlek...
Nem sértek ezzel Istent,
nem sértek szemérmet.
Nem lopom mások álmát,
inkább csak hozzáadok;
más titkos utazásában:
teherhordó vagyok.

Adj Uram ebből még!
S én hálával gondolok Rád.
Azért, amit eddig is adtál,
a sok mámoros éjszakát.
Add, hogy Vele,
tőle szakadjon le terhem,
s akkor mindent megteszek,
most legyen Ő a boldog
minden áldott percben!

Add Uram a megújulást,
hogy álmom valósággá érjen!
Kéred cserébe? - kérdem -,
hogy hűségem ígérjem?
Vagy elég, ha szívből, őszintén,
úgy álmodom a szépet,
hogy ébren felajzva, buján
élvezzem, hogy élek?

Mert Uram, ha ez így elég,
én jóságodba veszek,
hisz szeretni születtem a földre,
s arra, hogy viszont szeressenek.
Vágyaim fájáról nem szedek virágot,
s hogy gyümölccsé érjen,
inkább türelemmel várok.
S mikor nektárja végre,
az ajkamra kerül,
hogy ki lett a boldogabb:
a kertész,
avagy "édes" gyümölcse...?
- az biztosan kiderül.

Lezártam a múltat, hogy már ne fájjon,
hátrahagytam tucatnyi széles álmom,
lelkembe csend, majd a béke költözött,
s egyedül ünneplem egy függöny mögött.

Vörös a brokátja, mint szívem vére,
nehéz szövetként takar álmom bére,
selyem, érintése lágy és kellemes,
bár mindegyik vágyam nem is volt nemes.

A függönyön túl valakik még várnak,
talán jók, de talán rosszak az árnyak,
s a jövőm ott van a másik oldalon,
jelenem pedig velem e színpadon.

Nem tudom meddig állok még meredten,
kenyerem javát lassan már megettem,
de a szívem mégis csak arra vágyik,
szakadj brokát, szerelem égj halálig!

Csak Neked

Megkaptam fontos üzeneted
E sorok mögött olvastam,
Nos, értettem szép igeidet,
S őrzöm őket magamban.

Lobbanjál te csak nekem,
Értetted velem versed,
Rakj össze, és mi ketten,
Indulunk, add a kezed.

Hogy szeretem e szép szíved,
Majd mutatom csak neked,
Örökké leszek már híved,
Ha akarod, hozzám szegődsz.

Bár szirmokból csak állok én,
Szőnyeget terelek neked,
Lépegethetsz rajta bátrán,
Tartalak ottan szívesen.

Menjél te csak nyugodtan,
Előbb mégis csatlakozom,
Menjünk csak előre vígan,
Te leszel végre almomban.

Fülledt nyári éjszaka hevíti testem
Tóparton sétálva vágyik szívem egyre
Csendes tájon fürkésző szemek
Megkopott emléket ragad képzelet
Foszlányként jöttek
S tisztábbá sejlenek

Rejtőzni kénytelen mély homályban
Vélt s való érzelem
Tartottak fogságban
Utazás várt rám jelenből múltba
Titkolt ábrándok, válhatnak valóra

Távolról érintő hiú remény
Szálló években élvezni életet
Barátok legyünk-e
Tudva több nem lehet
Közel lenni hozzá s mégis oly távol
Csókjával tüzeljen
Ragadna el Ámor

Mikor s hol, hirtelen megesett
Mit se számít már
Vonzalom támadt, mint szeretet elveszett
Reá nézek s vadul lüktetek

Érzed boldog sejtve nem veled
Érintése álom
Mi folyvást szüntelen
Eltitkolt szavak rejtik mit ő jelent
Mellette lennél, megvetve életet
Utad tán nehéz
Vele időtlen szenveded

Megvalljam-e neki félve végzetet
Mosolygó énjével beérni képtelen
Dupla vagy semmi
Tétként életem

Fantázia játéka hol örömmel vár
Szavakat ajkamnak fecsérelni kár
Mi lett volna ha
S szól a lélek
Jobb így neked, mert ilyen az élet
Könnyező szemekkel
Találnék rád végre

Végtelen időben választ keresve
Halk hang mi hoz
Vissza jelenbe
Szint vallani késztet
S kétségektől gyötörten
Önmagam elhagyva kísért félelem

Boldogan élek vagy érte epedek
Kölcsönös-e érzés, biztost se vélhetem
Levelet hagyok, remélve eljöhet

Hátrálni képtelen csak ő számít
Egy választ kaphatok
Szívem erre áhít
Újbóli kérdés régi dilemma
Szólni se hagyott
Nézett rám ragyogva
Teljesül tán, mit régóta vártam
Csillagok fényében, csókként jövő válasz.

Most lefekszem és behunyom a szemem,
hagyom, hogy kinyíljon szebbik világom,
hol bátran andaloghat hű képzeletem,
s magamat is sokkal boldogabbnak látom.

Belül egyszerűbb, világosabb minden,
fekete árnynak nem legyeznek körül,
ezernyi fény csillan, ígéret varázslat,
játszom és elhiszem nem vagyok egyedül.

Kigondolom a kérdést majd a választ,
nem kell félnem, hogy bárki is kinevet,
egyszerű szavakkal bélelem ki álmom,
s csupán egyetlen szó mindenre felelet.

Most lefekszem és behunyom a szemem,
ringatom magam reményem nyugágyán,
jöttöd a takaróm, magamhoz ölelem,
fejem alatt tiszta bizalmam a párnám.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de fegyvert kezedbe nem adok.
Ölj meg engem puszta kézzel,
haldokoljak ölelésben.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de mérget kezedbe nem adok.
Ölj meg engem csókjaiddal,
fuldokoljak ajkainkban.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de tüzet kezedbe nem adok.
Ölj meg engem égő vággyal,
haldokoljak mámorában.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de ollót kezedbe nem adok.
Ölj meg engem harapással,
ne lehessek soha mással.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de nyilat kezedbe nem adok.
Ölj meg engem két szemeddel,
ragyogásuk hamvasszon el.

Megölhetsz, ha azt akarod,
de ásót kezedbe nem adok.
Ölj meg engem szerelmeddel,
testem testeddel temesd el.

2010. 03. 06.

Mint mocsárba tévedt ki kétségbeesetten küzd,
De minél jobban erőlködik annál mélyebbre, süllyed,
Úgy dobtam eléd ezeket a verseket és dalokat,
Még egyet és még egyet hátha,
De lassan elnyel a közönyös csönd mocsara.