ArtPoéta Irodalmi és Művészet Portál

Árad a Sajó, a Szamos, a Tarna,
Észak-Magyarország újabb bajba’,
nyíló virágokról jobb lenne írni,
ha senkinek nem lenne oka sírni.

Ezrek éjjel-nappal talpon a gáton,
homokzsák kézben és fáradt vállon,
Edelény utcáin hömpölyög az ár,
a szentendrei Skanzen romokban áll.

Az M1-es beszakadt váratlanul,
idén májusban is a víz lett az úr,
aszfalt közepén mint lázadó szolga,
s autókat emésztene kráter gyomra.

Csapás, csapás hátán, nyögi az ember,
segítő kéz most mindenhová elkel,
a természet kivételt velünk sem tesz…
Óvjuk a földet, amíg késő nem lesz!

2010. 05. 18.

Ablakomból nézem a telet,
szemben erőmű füstöt ereget,
úgy úszik bele a szürkeségbe,
ahogy gondolat a feledésbe.

Hópihék kavarogva szállnak,
kezét mintha ráznák a szitásnak,
székemből már fel kellene állni,
lassan a kéményeket sem látni.

Istenem, most úgy haza mennék,
csalogat sok gyermekkori emlék,
de jó lenne kimenni a dombra,
onnan nézni hókendős falumra.

Csodálnám a fehérlő tájat,
menyasszonynak öltözködött fákat,
jó volna a cinkéket meglesni,
vagy mezőn szarvas nyomot keresni.

Szobámból nézem csak a telet,
varjak szállnak el a remiz felett,
közben kigyúltak az est fényei,
s aludni térnek a múlt képei.

Az ősz lopva lehelt csókot a tájra,
mint kislány az ablaküvegre,
hogy otthagyja nyomát pirosló szája,
és hajába simítson új szerelme.

A hegygerincen még zöld a fa ága,
később öltözik bronzszínűbe,
vár még, ahogy türelmes asszony vágya,
mikor szülöttjének kell mesélnie.

Fűszálakon már tücskök nem zenélnek,
s dombok mögül később kél a Nap,
de lombokon aranyló fények égnek.

A levelek mind kosztümöt cserélnek,
majd ledobják magukról megunt
rongyukat, kapuja elé a télnek.

Átírt: 09. 26.

Vén patakunkat összenyomta a sok nyár,
medrében a békanyál is mélyre ült,
két partján gizgaz tekint győztesen körül.

Ember már alig jár a gyalogúton át,
kifakult körülötte a tarka rét,
egy-egy kutya csahol keresztül rajta még.

Rég hangos volt a táj, széles a taposás,
akkor élénken nyüzsgött itt az élet,
virágot szedtünk vagy lestük a gőtéket.

Az öreg híd áll még, elmerengtem rajta,
aztán esőcsepp pottyant a patakba,
s egy ringlószilva beesett a nyakamba.

2009. 08. 22.

Ó te áldott folyadék, híg vagy, netán sűrű?
Ne hidd, hogy nem tudom, ez oly egyszerű!
Látom, amit látok, gyorsan folysz vagy lassan,
De enged kérlek egy percre, hogy beléd lássak!
Részecskéid, a sok tizahuszonnegyedikenszerhat
Szabályos sorokba rendeződik, akár egy had
De mintha a rétegek akadályoznák egymást,
Belső súrlódás lép fel, bizonyos ez már!
Ez lenne az elve hát a viszkozitásnak?
Titokzatos része ez a fizikának!
(2007. február 26.)

A lelkek csendes érintése,
Egy isteni gesztus vagy simogatás…
Ahogy a hanyatló Nap visszanézve,
Levendulákat hint az égre.

Körbefonja vele a tájat,
Vagy ibolyát ölt az alkonyati fény,
Szór még orchideát és orgonákat,
Így zárja ablakát a mának.

A pajkos félhold még meglapul,
Cilinderét háta mögött rejtve el,
Fekete bársonya lassan földre hull,
S millió, szikrázó lámpa gyúl.

Adrienn
2009. augusztus 04., 21:01:01